Enim facilisis quasi adipiscing vel culpa, eiusmod laudantium ex tellus fames velit, aliquid cursus exercitationem, eum, ridiculus architecto aenean hic deserun.
Varrónőként és Divat- stílustervezőként végeztem, s habár volt pár tanuló leckém az élettől, mégis egy örök álmodozó voltam. Így nem véletlen a márkanév választás sem (Eco Dreamy), és azt kell mondanom ez a tulajdonság mégis csak a hasznomra vált, hisz értem el olyan eredményeket, amikről akkor még nem is tudtam milyen értékekkel bír! Hogy ezt átláthatóbbá tegyem, az alábbiakban felsorolok párat közülük:
Ki is gondolta volna, hogy eredményeim egykor azt az irányvonalat fogják alátámasztani, amit 2021.-től képviselek. Több mint 5 évet dolgoztam egy esküvői szalon varrónőjeként, ahol szembesültem az esküvői ruhaiparban keletkezett textilhulladék mennyiségével. Ahogy fiatalként édesapám szabóságában már láthattam a kicsi anyagokból, milyen módon lehet alkotni gyönyörű darabokat, így ezt a hulladék mennyiséget látva, csak szerettem volna ezeknek a daraboknak is esélyt adni egy gyönyörű ruha részeként. Látva a „The true cost” című filmet, még inkább kirajzolódott bennem az irány, hogy én már egy környezettudatos módon fogok létrehozni stílusos és hosszú életű darabokat.
Mielőtt az esküvői szalonba kerültem, 2 évig dolgoztam Divattervezőként (ezt volt alkalmam a szalonban is kihasználni), ahol egyedi designer darabokat készítettem. A maradék anyagok feldolgozását, már ott megkezdtem, viszont tudatos iránnyá
2021-ben alakult ki bennem. Ezenfelül, egyik évben volt lehetőségem egy szalagavatós ruhakölcsönző műhelyébe is elhelyezkednem, valamint a Vígszínház színfalai mögött, így az alkalmi ruhák körét minden irányból körbejártam. Elsősorban upcycling esküvői ruha, illetve menyecskeruha tervezésére összpontosítok, olyan nem használt hulladék alapanyagokból, amik szabászatkor, illetve az újonnan eladott esküvői ruhák méretre alakításából maradtak fenn.
Nagyon élveztem az utat, ami ide vezetett, és minden, amit csináltam eddig, csak hozzátett ahhoz az emberhez, aki ma lettem. Ami ettől még többet épített fel bennem, az a Hit, amit a Feléledési Közösség által tudtam felépíteni magamban Istenről. Isten minden sikernek és kudarcnak értelmet adott, és nem hagyott elveszni az élet lankái között.